Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzés idejét.
Ezért működik jobban a közösségi edzés.

A legfrissebb kutatások szerint azok, akik közösségben sportolnak, motiváltabbak, kitartóbbak, sőt, lelki támogatást is kapnak. A közösség ereje nemcsak a sportban, hanem a mindennapi életben is érezhető. A szakértő szerint a siker kulcsa az őszinte törődés, a rendszeres visszajelzés és a közös kihívások.
Egy 2024-es tanulmány szerint a társas támogatás 30%-kal növeli az edzéssel töltött időt, és a tagok önbizalma is nő általa. Az online közösségek hatékonyságát szintén alátámasztják a kutatások.
„Talán mindenki ismeri az érzést, amikor a nyár közeledtével elhatározzuk, hogy rendszeresen edzünk, életmódot váltunk. Sokszor azonban a kezdeti lelkesedés hamar elfogy, különösen, ha egyedül próbálkozunk” – emlékeztet Fodor Réka fitneszedző, a Barackcsapat alapítója.
Miért olyan nehéz egyedül edzeni?
Amikor egyedül edzünk, könnyebb elveszíteni a motivációt, hiszen senki nincs mellettünk, aki egy nehezebb nap után segítene új lendületet találni.
„Egy jól működő közösségben a fejlődés túlmutat a fizikai változáson. Azt látom, hogy a közösségi támogatás hatására a tagok önbizalma is növekszik. Többen elmesélték, hogy ennek köszönhetően más életcélokat is kitűztek, bátrabbak lettek, jobban hisznek önmagukban. Amikor másokkal együtt edzünk, egy láthatatlan energiamező jön létre, ami mentálisan is támogat.” – fejtette ki a szakértő.
Mit mutatnak a kutatások?
A szakember véleményét a közösség erejéről egy 2024-es tanulmány is alátámasztja. Eszerint a krónikus derékfájdalommal élők átlagosan 30 százalékkal többet edzenek, ha érzelmi és társas támogatást kapnak.
Egy másik friss tanulmány arra világított rá, hogy az online edzésközösségek ugyanolyan hatékonyak lehetnek, mint a hagyományos, személyes edzések.
Ugyanakkor nem elég egy Facebook-csoportot létrehozni. Valódi, kétirányú kommunikációra, rendszeres visszajelzésre, közös kihívásokra van szükség. Ez formálja igazi közösséggé az online csoportokat. A kulcs az őszinte törődés és az aktív jelenlét.

Egy tavaly készült tanulmány azt mutatja, hogy az érzelmi támogatás akár 30%-kal növelheti a heti edzéssel töltött időt, ami hosszú távon döntő lehet a kitartás szempontjából. A női közösségek különösen erős motivációt jelentenek.
„Számos megható történetnek voltam tanúja, volt például olyan tagunk, akinek gyermekvállalási nehézségei oldódtak meg, mások pedig a Barackcsapat edzéseinek hatására mertek belevágni régi álmaik megvalósításába. Sokan barátságokat építettek. Ezek az emberi történetek számomra is nagyon inspirálóak. Ha valaki elbizonytalanodik, a közösség segít neki tovább lépni. A többiek bátorító üzenetei, kommentjei új lendületet adhatnak, segítenek átlépni a holtponton.” – osztotta meg Fodor Réka.
Hagyományok és közös kihívások
A közös kihívásoknak különleges célja van.
Ezek a közös élmények mélyítik az összetartozás érzését. Egy-egy apró siker közös ünneplése mindenkinek erőt ad, és emlékeztet arra, hogy nem a tökéletesség a cél, hanem az, hogy ma jobbá váljunk, mint tegnap voltunk.

A szakértő mindenkinek azt tanácsolja, aki még hezitál, hogy adjon esélyt a közösségi edzésnek.
A közösség felgyorsítja és segíti a fejlődést. Sokkal könnyebb kitartani, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, és van, aki támogat bennünket a nehezebb napokon is.
Van egy érdekes mondás: azt még soha senki nem bánta meg, hogy belekezdett a sportba és tett magáért, az egészségért…
Mégis sokan a csodapirulát vagy a meggyőző érveket keresik. Ezt nem lehet megtalálni, ahogy a munkát sem lehet megspórolni, de közösségben, csapatban és mindennapi ispiráció és motiváció melett könnyebb lendületben maradni és elérni az első eredményeket, amelyek aztán már segítenek, hogy még többet akarjunk és folytassuk!
A közösségben edzés tehát nemcsak a testünket formálja, hanem az életünket is. Az életmódváltás egy igazi befektetés önmagunkba, az egészségünkbe, amit érdemes kipróbálni.
- Ezeket kötelező betartani foghúzás után – Hasznos tanácsok a fogorvostólA foghúzás az egyik leggyakrabban végzett fogászati beavatkozás, amely után a gyógyulási idő és annak minősége jelentősen befolyásolja a páciens közérzetét és életminőségét. Mindenki gyors és problémamentes gyógyulást szeretne. Bár a kezelőorvos minden esetben elmondja, hogy mire számíthatunk a műtét után, sajnos azonban sok páciens annyira fél, hogy később nehezen tudja felidézni az elmondottakat.Dr. Farkas… További információ: Ezeket kötelező betartani foghúzás után – Hasznos tanácsok a fogorvostól
- A tánc az egyik leghatékonyabb, legösszetettebb sportA tánc több, mint egy egyszerű szabadidős tevékenység. Valójában ez az egyik leghatékonyabb sport, amely nemcsak a testet, de az elmét és a lelket is edzi. A tánc varázslatos módon ötvözi a fizikai mozgást, a mentális kihívásokat és az érzelmi felszabadulást, így teljeskörű élményt nyújt mindenki számára. Ha valaha is gondolkodtál rajta, hogy belevágjál-e a… További információ: A tánc az egyik leghatékonyabb, legösszetettebb sport
- Zöldebb jövő -10 dolog, amivel te is segíthetsz a bolygónakA fenntarthatóság és a környezetvédelem témája egyre inkább előtérbe kerül mindennapjainkban, hiszen bolygónk egészsége és jövője közös felelősségünk. Talán néha úgy érezhetjük, hogy a változás túl nagynak tűnik, és egyénként kevés rá a hatásunk. Pedig sok apró lépés összességében hatalmas változást hozhat. Nézzük meg, te hogyan járulhatsz hozzá egy zöldebb jövő kialakításához! 1. Csökkentsd a… További információ: Zöldebb jövő -10 dolog, amivel te is segíthetsz a bolygónak
- A tejmentes diéta alapjai – A 9 legfontosabb tudnivalóA tejmentes diéta napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap, főként az ételallergiák és intoleranciák előtérbe kerülése miatt. Számos oka lehet annak, hogy valaki ezt a diétás irányvonalat választja, akár egészségügyi okokból, akár életmódbeli döntésként. Az alábbiakban áttekintjük a tejmentes diéta alapjait, valamint hasznos tanácsokat adunk azoknak, akik szeretnék bevezetni azt az életükbe. Mikor kell tejmentes diéta?… További információ: A tejmentes diéta alapjai – A 9 legfontosabb tudnivaló
- Gyengéd átmenet – Hogyan készülj fel a menopauza időszakára?Gyengéd átmenet – Hogyan készüljünk fel a menopauza időszakára? Készül fel tudatosan a menopauza időszakára! Ismerd meg a táplálkozás, mozgás és táplálékkiegészítők szerepét a könnyebb átmenet érdekében. A menopauza a nők életében egy olyan természetes életszakasz, amely számos kihívást hozhat magával. A hormonális változások, mint a szénhidrát- és zsíranyagcserezavarok, súlygyarapodás és fáradékonyság, mindenkit másképp érintenek.… További információ: Gyengéd átmenet – Hogyan készülj fel a menopauza időszakára?