Mentális egészség, M.I. és Korda György is téma lesz – 15 városban várják az érdeklődőket.
Ingyenes segítség fiatal vállalkozóknak.
A Fiatal Vállalkozók Hetén idén is országos figyelem irányul a vállalkozó kedvű magyar fiatalokra. A november 25–29. között megrendezett eseménysorozat keretében 15 városban várják az érdeklődőket ingyenes programokkal, amelyek nemcsak az üzleti tehetség elismerésére és fejlesztésére fókuszálnak. Hanem olyan aktuális problémákra is, mint a mesterséges intelligencia etikai kihívásai vagy a KKV-kat sújtó mentális egészségügyi válság.
A rendezvény egyik csúcspontja az Év Fiatal Vállalkozója Díj átadása lesz, amely a magyar gazdaság utánpótlás-nevelésének kiemelkedő eseménye.
A Fiatal Vállalkozók Hete immár közel két évtizede Magyarország legnagyobb üzleti és karriereseménye, amely a fiatal vállalkozók támogatására és inspirálására jött létre.
Idén november 25–29. között 15 városban várják az érdeklődőket.
Az események ingyenesen látogathatók. A központi programok keretében ismert üzletemberek és szakértők tartanak előadásokat, akik személyes történeteikkel és gyakorlati tanácsaikkal segítik a résztvevőket.
- Melyik képet választod? Ez felfedi a legtitkosabb tulajdonságaidat
- Nagy 2025-ös szerelem teszt – A változások időszaka jön
- Az Utasok Elégedettsége – Tapasztalatok Az Európa Parkolóval
- Allergiavizsgálat vérvétel segítségével
- Ingyenes segítség fiatal vállalkozóknak
A rendezvény célja, hogy minden fiatal résztvevő inspirációt és azonnal alkalmazható tudást kapjon.
Amelyet beépíthet karrierjébe vagy vállalkozásába. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke elmondta, hogy az eseménysorozat eddig is jelentős hatást gyakorolt a magyar gazdaságra: az események során rengeteg új vállalkozás született, üzleti kapcsolatok jöttek létre, és számos résztvevő talált új partnert vagy munkáltatót.
„A vármegyei eseményeinket a megyei vezetőink szervezik olyan fontos partnerekkel, mint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének helyi szervezete és a legfontosabb regionális cégek. Minden vidéki esemény olyan téma köré épül, amely a leginkább fontos az adott közösség számára. A központi rendezvényen pedig különböző témákat felölelő kerekasztalokban szerepelnek ismert és elismert szakemberek” – mondta a FIVOSZ elnöke.
Mentális egészség és M.I.
Az FVH idei programjában központi téma a kis- és középvállalkozások (KKV-k) mentális egészségügyi problémáinak kezelése. Az OECD friss jelentése szerint a KKV-k munkavállalói különösen kiszolgáltatottak, miközben a vállalatok csupán 20%-a tartja prioritásnak a dolgozók mentális egészségét. Ez a hiányosság nemcsak a munkavállalók életminőségét, hanem a vállalkozások termelékenységét is rontja.
A hét során olyan rendhagyó témák is szóba kerülnek, mint a mesterséges intelligencia sötét oldala vagy a showbiznisz kulisszatitkai. Az MI etikai kérdései, adatbiztonsági kockázatai és a technológia gazdasági hatásai kiemelt figyelmet kapnak, mivel a fiatal vállalkozók számára ezek a területek egyszerre jelentenek lehetőséget és veszélyt. Emellett a showbiznisz világa is megjelenik az eseményen, olyan előadókkal, mint Korda György és Balázs Klári, akik a szórakoztatóipar kevésbé ismert oldalairól beszélnek. A cél, hogy a résztvevők új perspektívát kapjanak arról, hogyan működnek a kreatív iparágak.
Keresik az év fiatal vállalkozóját is
A program egyik legfontosabb eseménye az Év Fiatal Vállalkozója Díj átadása, amelyre november 29-én kerül sor. Az elismerésre 18 és 45 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik legalább három éve sikeresen működtetnek saját vállalkozást.
„Az Év Fiatal Vállalkozója Díj a legnagyobb presztízsű kitüntetéssé vált a kategóriájában és jó visszatekinteni, hogy a legtöbben, akik nyertek, a mai napig felívelő pályán vannak – mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapítója az elismeréssel kapcsolatban, hangsúlyozva, az elmúlt másfél évtizedben a díj nyertesei bebizonyították, hogy vannak példaértékű fiatalok, akik nem csak sikeresek, de a környezetükre és a társadalmi hasznosságra is odafigyelnek.
Az év fiatal vállalkozójának november 24-ig lehet jelentkezni a fivosz.hu-n megtalálható díj kiírás szerint, az országos események színes programja és az ingyenes regisztráció pedig a fiatalvallalkozokhete.hu címen érhető el.